Szegedi parkolási kisokos a 2018-as évre

A 2017-ben vásárolt parkolóbérletek 2018. január 5-én éjfélig érvényesek. Az SZKT kibővített nyitva tartással készül év végén, így akár december 30-án is vásárolhatunk éves parkolóbérletet. December 30, szombat más szempontból is fontos: a forgalomból már kivont papír parkolószelvények ekkor válthatók vissza utoljára.

Már megválthatjuk jövő évi parkolóbérletünket, s mindezt kényelmesen, akár otthonról is intézheti az, aki már regisztrált a Szegedi Közlekedési Kft. honlapján, és nem változtak az adatai. Az új lakossági ügyfeleknek fontos megvárniuk, amíg az ügyfélszolgálati iroda visszaigazolást küld részükre a sikeres regisztrációról, amihez elengedhetetlen, hogy a gépjármű adatai mellett az adott bérlet-típushoz szükséges okmányokat is benyújtsuk, azaz a lakcímkártyát is le kell fényképezni vagy be kell szkennelni, anélkül ugyanis nem váltható kedvezményes lakossági parkolóbérletet. Jövőre is az első gépjármű után 90%-os díjkedvezményt biztosít az önkormányzati rendelet alapján a társaság: az éves lakossági parkolóbérlet így 2610 forintba kerül, míg a háztartás második autójára 65 250 forintért váltható éves bérlet.

Aki inkább személyesen intézi ügyeit, az SZKT Deák Ferenc utca 31. szám alatti ügyfélszolgálati irodáját keresheti fel. Munkanapokon 7.45-17:00 között, december 30-án, szombaton7.45 és 12.00 óra között kibővített nyitva tartással várják ügyfeleket, így biztosítva lehetőséget a jövő évi parkolóbérletek vásárlásához, illetve a „lyukasztós” papír parkolószelvények visszaváltásához. Ez utóbbira jövőre már nem lesz lehetőség, így aki szeretné visszakapni a szelvény névértékét, keresse fel a társaság ügyfélszolgálati irodáját még idén.
2018-ban a parkolóbérlet határidők változnak, míg korábban január közepéig voltak érvényesek a parkolóbérletek, 2018. január 5-én éjfélkor lejárnak.
Az új esztendő újdonságot is hoz: januártól napijegyet is lehet váltani a sárga parkolózónára az SZKT ügyfélszolgálatán, míg márciustól – a műszaki átállás után – az automatáknál és SMS-ben is lesz erre mód. A jegy ára 1320 forint lesz, azaz hatórányi parkolást kell megfizetni az egész napos jegyért.

Az év utolsó hónapjában is életbe léptek változások, amire az autósoknak érdemes figyelnie. December elsejétől. az uniós fejlesztés fenntartási időszakának végétől fizetőssé vált a parkolás a Gutenberg utcában, ez mindösszesen 20 sárga- és 4 zöldzónás parkolóhelyet érint.
További részleteket az szkt.hu és a szepark.hu oldalon olvashatnak.

megosztás Vissza

Parkolás ügyfélszolgálat

gepjarmu-elszallitas
62/540-060
Részletek

Autómentő és Elszállítási Csoport

gepjarmu-elszallitas
62/ 423-052

További információ az átvételről a részletekre kattintva olvasható!

Részletek

Közlekedés

Repülőtér

Zónák

Kapcsolat